Harcosok törzse: Egy új törzs története ( 17. Fejezet 2. Rész )

- Ne haragudj. - mormolta Feketelevél. - Tudom, hogy Hamubajszú nem volt igazságos, de ő valójában nagyon jó barát. - felsóhajtott, ahogy eszébe jutottak a Hamubajszúval töltött idők. - Sokat köszönhetek neki. - Korbácskarom közelebb lépett Feketelevélhez, olyan közel, hogy Feketelevél érezte a kandúr meleg leheletét, majd megnyalta a nőstény feje búbját.
- Megértem. - nyávogta Korbácskarom. Feketelevél különös bizsergést érzett, ami a gyomrából átterjedt az egész testébe. Mielőtt még Korbácskarom elhúzódott volna, Feketelevél megnyalta a kandúr orrát, aki erre hangosan dorombolt, de ezek után földre sütötte szemét. - Tigriscsillag rájött, hogy találkozni akarok veled.Megfenyegetett engem, hogy ha ezt megteszem, mind a kettőnket megöl. - Feketelevelen egy apró borzongás futott át, de csak azután jött rá, hogy nem magát félti, hanem Korbácskarmot. Félt, hogy ha Tigriscsillag rájön erre a beszélgetésre, akkor barátja követi Füstmancsot.
-Miért nem hagyod ott az Árnyak törzsét? - futott át az agyán. - Kékcsillag biztosan befogadna. - Korbácskarom felhorkant.
- Ha ez ilyen könnyű lenne, de ne feledd! A törzs vezérének szava törvény és szerintem Kékcsillag neked sem nézte jó szemmel a szerelmünket.
- Ez igaz. - sóhajtott fel fájdalmasan Feketelevél. - De akkor most mit csináljunk? - töprengett.
- Nem tudom. - nyávogta Korbácskarom - Szerintem jobb, ha csak a Gyűléseken találkozunk, vagy ha tényleg nagyon szükséges. - Feketelevél elszontyolodott, de tudta, hogy barátjának igaza van. Többé nem szeghetik meg a harcosok törvényeit.
Mikor a hold már a legmagasabban járt Korbácskarom megszólalt.
- Szerintem ideje visszamennünk a táborunkba. - Feketelevél fáradtan és szomorúan bólintott. A kandúr utoljára Feketelevélhez dörgölőzött, aki erre hangosan dorombolt. Korbácskarom vékony fekete teste megvillant a hold fényében, átszaladt a csöndes Mennydörgő ösvényen, majd eltűnt az Árnyak törzse területén.